Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Begyógyszerezett társadalom

2009.06.24

Az 1950-es évek elején a pszichiáterek feltalálták a következő "csodaszert" - amely feltöltötte a pszichiátria pénzes ládáit, és megváltoztatta az intézeti pszichiátria arculatát -, bár az alapvető szándék megmaradt. Eredetileg szintetikus festéknek készült, de a francia pszichiáter, Jean Delay felfedezte, hogy a Thorazine-nak jelentős hatása van a páciensekre. "Antipszichotikum"-ként dobták piacra, ám valójában a szer súlyosan gátolta az agyi funkciókat, és ez azzal a hatással járt, amit bizonyos pszichiáterek lelkesen "kémiai lobotómiának" neveztek.

A Thorazine felfedezése egybeesett azzal az új szokással, amely örökre megváltoztatta a pszichiáterek pénzkeresési módját - olyan törvények születtek, melyek a gyógyszerek hozzáférhetőségét attól tették függővé, hogy az orvosok mit és mennyit írnak fel belőlük. Ennek eredményeképpen a nagy gyógyszergyártó cégek megkörnyékezték az orvosokat, és így már 1951-re az Amerikai Orvosi Szövetség (AMA) a gyógyszeripar érdekeinek felügyelője lett, és mivel rengeteg pénz áramlott hozzájuk a gyáraktól, az AMA megszüntette kritikus álláspontját, és csatlakozott a gyógyszereladási aranylázhoz.

Ennek eredményeképpen nyolc hónapon belül azt követően, hogy a Thorazine-t gyógyszerként lehetett forgalmazni, a pszichiáterek már mintegy kétmillió amerikainak írták fel ezt a szert. A páciensek háromnegyede nem szanatóriumok lakója volt. A pszichiáterek és a gyógyszergyártók keményen dolgoztak azon, hogy minél több olyan pácienst hozzanak létre, akik azután egész életükben a szer fogyasztói lesznek, és hogy az egész társadalomra ráerőltessék azt a téveszmét, hogy az embereknek ezekre a "gyógyszerekre" van szükségük. A szerek használata azután kikerült a pszichiátria fennhatósága alól, és kiterjedt az egész orvoslásra, mivel ezeket a szereket elkezdték felírni minden hétköznapi betegségre. Az 1960-as évek közepére az amerikai felnőttek 48%-a pszichotróp szereket szedett, és ezzel dollármilliárdos üzletet biztosított a pszichiátriai és gyógyszergyártó iparnak.

1967-ben pszichiáterek és orvosok találkoztak Puerto Ricóban, hogy kidolgozzák a következő tervet: "Pszichotróp szerek a 2000-es évben: ezek használata normális embereken". A konferenciáról készült összefoglaló megállapítja: "Mi, akik ezen a területen dolgozunk, látjuk annak növekvő lehetőségét, hogy szinte teljesen irányítani lehessen az emberek érzelmi állapotát, mentális funkcióit és cselekvési hajlandóságát. Ezeket az emberi jelenségeket el lehet indítani, meg lehet állítani vagy meg lehet szüntetni különféle kémiai szerek alkalmazásával."

A találkozón olyan szereket javasoltak, melyekkel segíteni lehet abban, hogy valaki emlékezzen egy kellemes élményre vagy éppen elfelejtsen egy kellemetlen élményt; amelyekkel ki lehet váltani a fizikai büntetést; javítani vagy rontani lehet a memóriát; meg lehet hosszabbítani a gyerekkort, vagy le lehet rövidíteni a kamaszkort; szabályozni lehet a szexuális viselkedést; javítani vagy gátolni lehet a tanulást, illetve javítani lehet a házasságokat oly módon, hogy a kapcsolatokba beviszik "az újdonság varázsát, ami a kapcsolatok kezdetén jellemező". A résztvevők arról is vitatkoztak, hogy érdemes lenne-e egy mérgező pszichiátriai szert, lítiumot juttatni az ivóvízellátó rendszerekbe.

Ezután függőséget okozó szerek döbbenetes sokasága következett, melyet egyre növekvő mértékben írtak fel a nagyközönségnek. És mivel egyre több és több milliárd dollárról volt szó, a pszichiátriaigyógyszerészeti ipar olyan hirdetésekkel, újságcikkekkel és tévéműsorokkal kezdte bombázni a társadalmat, melyek mind hamisan pozitív színben tüntették fel a pszichiátriai szerek hatásait. Végül teljesen normális emberek milliói váltak a pszichiátriai szerek célközönségévé.

Mindeközben egy egyre vérfertőzőbb érdekközösség megnyilvánulásaként a pszichiáterek mentális betegségeket kezdtek kitalálni, amelyekre azután a gyógyszergyártó cégek különféle gyógyszereket kínáltak.

Mára ezeknek a szereknek a használata olyan széleskörűvé vált, hogy több mint 150 millió ember szedett már úgynevezett szelektív szerotonin visszavétel-gátló (SSRI) antidepresszánsokat. Ezeket a szereket olyan gyakran írják fel, hogy azok nagy mennyiségben kerülnek a csatornarendszerbe, majd a víz körforgásával visszakerülnek az ivóvízbe. A természettudósok az egyik antidepresszáns nyomait megtalálták mind a brit, mind az amerikai ivóvízrendszerben.

Az 1940-es években a pszichiáterek LSD-vel kísérleteztek, hogy egy "minta pszichózist" hozzanak létre olyan páciensekben, akik már amúgy is zavarodottak voltak. Az 1960-as években olyan pszichológusok, mint a Harvard Egyetemen tanító Timothy Leary elterjesztették az LSD használatát az amerikai egyetemeken és az utcákon, azzal a mottóval, hogy "turn on, tune in, drop out" (indulj be, hangolódj rá, kapcsolódj ki). Oscar Janiger, egy Beverly Hills-i pszichiáter, rengeteg művészt, értelmiségit és a hollywoodi szórakoztatóipar sok sztárját ráállította az LSD-re. A pszichiáterek és a gyógyszergyártók tudták, hogy az LSD hallucinációkat, kényszerű visszatérést (flashbacket), születési rendellenességeket és pszichózist okoz.

 

"Ezek a szerek... olyan mélyen belülről támadnak az emberre, hogy nem is tudjuk, honnan tör ránk a fájdalom... Teljesen magunk alá gyűr, mert sehonnan sem tudunk enyhülést kapni."
- Jack Henry Abbott
A szörnyeteg gyomrában

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.